Beszéljünk, hogy jól értsük egymást!

Naplementében sétálva pillantottam meg a képen látható, kövekből készített kompozíciót. Másokat is megfogott, sokan fotóztuk. Művészt ihlettek meg a különböző színű, formájú kövek? Vagy egy kisgyerek fantáziáját mozgatták meg? Szerelmespár állított emléket a pillanatnak?

Valahogy tökéletes volt, időtlen, szilárd, megingathatatlan.

Másnap újra arra sétáltunk. Talán a tenger hullámai, vagy az erős szél dolgozott, de a szoborcsoport már nem volt sehol. Kötőanyag híján elmosta a víz, nyoma sem maradt.

Párkapcsolatban az egyik legfontosabb kötőanyagnak a kommunikációt tartom. Azzal, hogy beszélünk róla, sok nézeteltérést orvosolhatunk.

De vajon meg merjük e mutatni magunkat? Szívből, szeretettel beszélni az érzéseinkről? Elmondani, mire vágyunk? Tudunk e együtt közös álmokat szőni, célokat megfogalmazni? Megosztani, mi az, ami számunkra most a legfontosabb? Van e szótárunk? Vannak e szavaink, ha számunkra nehéz téma kerül terítékre?

Eljutunk e a kommunikációs látrának arra a fokára, ahol már szabadon megmutatjuk az érzéseinket, felvállalva a sebezhetőségünket. Vagy csak a tények szintjén kommunikálunk? A napi feladatokról, intézendőkről beszélünk?

Van e fülünk arra, hogy a társunk kritikája mögül kihalljuk a hiányt, a kérést, a kapcsolódási vágyat? Vagy elzárkózással, visszahúzódással, a szavak megvonásával romboljuk az intimitást, a szeretetteli kapcsolatot és hagyjuk, hogy szépséges köveinket elmossa a víz.