Az én történetem

Hogyan lettem coach? Egész életemben a harmóniát kerestem kívül és belül. Két dolog foglalkoztatott leginkább: az ember és az alkotás. Szerencsésnek tartom magam, mert a munkám során ma már mindkettő része a napjaimnak. Coachként a hozzám bizalommal fordulókat kísérem életük egy-egy szakaszában, üvegművesként pedig megélhetem a teremtő alkotás örömeit. Mindkettő fontos számomra ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam. E mögött a megérkezettség mögött azonban több évtizedes belső munka áll. Sikerek és kudarcok. Felemelkedések és megtorpanások. A bizonyosság mellett időnként kétségek, hogy a helyes irányba tartok -e? Ha figyelemmel fordulunk önmagunk felé, néha észleljük azokat a jeleket, amelyek megerősítenek benne, hogy az út, amin haladunk a fejlődésünket szolgálja. Van azonban, amikor elakadunk, amikor nehezen találunk ki a sűrű erdőből, nem érkeznek válaszok az önmagunknak feltett kérdéseinkre. A saját negatív gondolataink, korlátozó hiedelmeink foglyává válunk és bár nem érezzük jól magunkat, mégsem látjuk tisztán, hogy mi legyen a következő lépés. 10 évvel ezelőtt az üveg ajándékként érkezett az életembe. Épp amikorra bizonyossá vált, hogy az akkori munkám már nem okoz örömet, a kreatív energiáimat nem tudom általa mozgósítani. A jel, amit akkor kaptam nagy erővel hatott rám. Mindenféle hezitálás nélkül ugrottam az újba, az ismeretlenbe, új hivatást választottam, üvegműves lettem. Ez a váltás számos, addig rejtett erőforrásomat tárta fel. Bátorság, kezdeményezőkészség, szervezőkészség, koncentrált figyelem, türelem. Olyan képességeim, amikre addig nem volt rálátásom. Évekig boldogan lubickoltam a műhelyem védett világában. Megéltem sikereket, elismerést, sokat adott, hogy szeretik, keresik a munkáimat. Azt gondoltam, a tündérmese örökké tart és sorsfordító kérdésekkel már nem kell foglalkoznom. Ekkor érkezett egy újabb jel, de most betegség képében. A kezem, a munkaeszközöm veszélybe került, közel egy évig nem tudtam olvasztani. Akkor úgy tűnt, hogy minden, amit addig felépítettem szertefoszlik. A jövőképem bizonytalanná vált. Átéltem haragot, félelmet, kiszolgáltatottságot. Kerestem a választ, hogy miért pont velem történik ez? Nem láttam a kiutat, sem pedig azt, hogy ki vagyok, ki leszek az üveg nélkül. Milyen lesz az életem, ha nem alkothatok? Folyamatosan ugyanazokat a köröket futottam, megrekedtem egy önsajnálkozó, negatív gondolatspirálban. Hosszú ideig egyedül harcoltam a saját démonaimmal. Az életünkben azonban nem csak a jelek vannak ott, hanem útitársakat is kapunk, akik megtámasztanak, kísérnek, tanítanak, amíg szükségünk van rá. Ezt ismertem fel, amikor végül szakemberhez fordultam. Számomra a megoldást a saját coaching folyamatom által megélt élmény hozta el. Elementáris erővel hatott rám, hogy a beszélgetéseink során képes voltam elmozdulni a tehetetlenből a cselekvőbe. Nem kaptam kész megoldásokat, sem tanácsot. Nem kaptam sem kritikát, sem címkéket. De tiszta jelenlétet, feltétel nélküli elfogadást, biztonságot adó kereteket mindenek felett. Tükröt tartottak elém, amibe néha nem volt könnyű belenézni. Kérdéseket kaptam, amik elgondolkodtattak, mélyre vittek, segítettek önmagam megismerésében. Visszatekinthettem a bejárt utamra, arra fókuszálva, hogy mit tanultam a sikereimből, mit a kudarcaimból. Milyen erőforrásaimat aktiválhatom? Mi az, ami igazán érdekel, amitől hitelesnek érzem magam?

Lassan négy éve történt. Azóta magam is coach lettem. Számos korlátomat, félelmemet legyőztem, egy új világ kapuja nyílt meg előttem. Hiszem, hogy emberekkel foglalkozni hatalmas felelősség, ezért folyamatosan képzem magam, hogy a legjobb tudásom szerint segíthessek. A bejárt utam, a saját megéléseim miatt hiszek abban, hogy időnként mindannyiunknak szüksége van arra, hogy egy objektív, szeretetteli, elfogadó közegben meghallgassanak, megtámasszanak és lehetőséget kapjunk annak felismerésére, mennyi erő, mennyi rejtett tartalék birtokában vagyunk. Hálás vagyok a nehézségekért, mert tanítóim voltak. Hálás vagyok az eredményekért, mert hitet adtak. Hálás vagyok az útitársakért, tanárokért, mentorokért, mert segítettek és a mai napig segítenek önmagam mélyebb megismerésében. Hálás vagyok a klienseimnek, akik bíznak bennem és általuk minden beszélgetés alkalmával tanulhatok. Olyan útitárs szeretnék lenni a hozzám fordulók mellett, mint akik nekem megadattak. Elfogadó, objektív, szeretetteli. Abban támogatni, hogy megtaláld a kérdéseidre a választ, kijelöld az új utat, vagy jobban eligazodj azon, amin most haladsz. Hisz a te életedet te ismered leginkább, a kérdéseidre te tudod, mi a legjobb válasz, néha csak a tisztánlátás hiányzik. Ez volt az én történetem. Te hogyan írnád a tiédet?